Nyitott Igazságügy

A Nyitott Bíróság program az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által, az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében indított rendezvénysorozat, elsősorban diákok számra. A kezdeményezés mottója: "Attól félsz, amit nem ismersz." A program keretében az iskolások osztályfőnöki órákon kapnak tájékoztatást a legalapvetőbb jogi ismeretekről, így többek között a hatalmi ágak elválasztásáról, az igazságszolgáltatásról, a bírói függetlenségéről, a bírósági szervezetrendszerről, a bíróságok igazgatásáról, a hatásköri és illetékességi szabályokról, a legfontosabb jogágakról, a polgári, a büntető és a közigazgatási perrel kapcsolatos alapvető rendelkezésekről, továbbá a perbeli jogokról és kötelezettségekről. A diákok a bíróságokon tárgyalásokat, ítélethirdetéseket láthatnak, megtekinthetik a bíróság épületét, látogatást tesznek könyvtárában, valamint perszimulációban vehetnek részt.

Ezen programot szélesítése révén született meg Zala megyében a Nyitott Igazságügy, amelyhez az alábbi szervezetek csatlakoztak:

  • Zalaegerszegi Törvényszék
  • Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
  • Zala Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata
  • Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Zala Megyei Főügyészség

 

A felek az alábbiakban működnek együtt: 

  •  Összehangolják tevékenységüket a sajtókapcsolatok, a jogi ismeretterjesztés, a tudományos, kulturális és a szerződő felek által egyeztetett más rendezvények  -  megyei, városi, települési, iskolai események - kapcsán.
  • A Nyitott Igazságügy projekt kapcsán vállalták  egy, a fiatalkorúak bűnelkövetéséhez kapcsolódó teljes eljárás-szimuláció megvalósítását, képi rögzítését. Mindehhez erőforrásaik lehetőségéhez képest közösen biztosítják a megfelelő tárgyi, illetve személyi feltételeket, valamint - a programban részt vevő tanulók számára - intézményeik időszakos látogathatóságát. /A szimuláció során az elkövetés pillanatától realista részletekkel, helyszíni bemutatókkal végigkövethető lesz egy bűncselekmény, bemutatva a rendőri intézkedés, a kihallgatás, az ügyészségi vádemelés, az áldozatsegítés, a mediáció, a bírósági tárgyalás, illetve a büntetés letöltése elemeit./
  • Előzetes egyeztetés, illetve az oktatási intézmények részéről felmerült igény szerint közös rendezésű, illetve szervezésű előadásokat, valamint további per- és esetszimulációkat tartanak.
  • Igény esetén közösen iskolai jogi ismeretátadó, illetve bűnmegelőzési tájékoztató tevékenységet végeznek.
  • Részt vesznek pályaválasztási, illetve pályaorientációs tanácsadásban, az egyes érintett szervezetekhez kapcsolódó életpályák modelljének bemutatásában.