Jótékonysági futás a koraszülöttekért

A Zalaegerszegi Törvényszék idén immár ötödik alkalommal vett részt a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány által szervezett jótékony célú futóversenyen.
A Zalaegerszegi Törvényszék 2016-ban alakította ki a „Peren kívül” - Társadalmi
felelősségvállalás programját, amelynek jegyében több jótékony kezdeményezésben is részt
vesznek a bírósági dolgozók.

A „Másodszor is célba érünk” elnevezésű futóversenyre idén a Zalaegerszegi Törvényszék, a Keszthelyi és a Lenti Járásbíróság dolgozói közösen állítottak ki egy váltócsapatot 2022. május 15-én.

A jótékony cél mellett végül egy igazi egymást segítő, támogató közösségé kovácsolódott
össze a Jóna-Horváth Andrea, Ferincz Ágnes, dr. Wayda Gertrúd, dr. Sorok Norbert, Rajcsányi Zoltán, Farkas György és Győrfi Zoltán alkotta csapat.

Ezúton is gratulálunk a kollégáknak, köszönjük részvételüket.

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit

        sajtószóvivő