Megvádolta férjét, hogy hasba szúrta

az ügyében, aki azzal vádolta a férjét, hogy ittas állapotban szúrt sérülést okozott neki.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2020. december 29. napján a reggeli órákban szúrt hasi sérüléssel ment be a zalaegerszegi kórházba. A nő azt állította, hogy a férje az előző este a közös otthonukban hasba szúrta. Még ugyanezen a napon, pár órával később a rendőrség a sebészeti osztályon kihallgatta a nőt, aki a törvényi figyelmeztetéseket követően azt vallotta, hogy az ittas állapotban lévő férje előző nap délelőtt az otthonukban veszekedés közben egy vékony pengéjű, 30-40 cm hosszú késsel hasba szúrta. Néhány hónap elteltével a nyomozás során történt kihallgatásakor viszont már úgy nyilatkozott, hogy nem a férje okozta a sérülését, hanem a beszedett nyugtatóktól és az elfogyasztott alkoholtól olyan állapotba került, hogy öngyilkossági szándékkal saját magát szúrta meg. Ezen vallomását megerősítették a beszerzett bizonyítékok és a nő kiskorú gyermekének vallomása is, ezért a nyomozást bűncselekmény hiánya miatt megszüntették. Mivel a hatóság előtt hamisan vádolta meg házastársát, a nő ellen eljárást indítottak.

A fentiek alapján a bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat hamis vád bűntettében, ezért őt 1 évre próbára bocsátotta.

A büntetővégzés jogerős.

 

   Dr. Bartalné dr. Mentes Judit

                sajtószóvivő