A Nagykanizsai Járásbíróság a 2023. június 1. napján megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott arra a nőre, aki szobát biztosított ahhoz, hogy ismerőse intim együttlét céljából vendégeket fogadhasson.
Sajtóközlemény
Rendhagyó módon kezdődött az utolsó májusi munkanap a Zalaegerszegi Törvényszéken: a történelmi épület Díszteremében fehér köpenyes ápolók és orvos várta a dolgozókat.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványozta egy 44 éves, Zalaegerszeghez közeli kistelepülésen élő férfinak a letartóztatását, akit többrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettével gyanúsítanak.
A hivatali ciklusuk lejárta után idén újra ülnökválasztásra került sor. Zala vármegyében 37 ülnök ülhet majd fel a jövőben a bírói pulpitusra, közülük 26 a vármegyeszékhely bíróságain, 6 ülnök Lentiben, 1 fő Keszthelyen, 4 pedig Nagykanizsán tevékenykedik.
A Zalaegerszegi Törvényszék idén immár hatodik alkalommal vett részt a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány által szervezett jótékony célú futóversenyen.
A Zalaegerszegi Törvényszék 2016-ban alakította ki a „Peren kívül” - Társadalmi
felelősségvállalás programját, amelynek jegyében több jótékony kezdeményezésben is részt vesznek a bírósági dolgozók.
A Zalaegerszegi Törvényszék tanulókörének tagjai 2023. május 15-én börtönlátogatáson vettek részt a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A fogalmazókból, joggyakornokból és ügyvédjelöltekből álló csoportot Pintér József bv. őrnagy, személyügyi és titkársági alosztályvezető fogadta és részletesen tájékoztatta az intézet történetéről, helyzetéről.
A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzősével döntött annak a buszsofőrnek az ügyében, aki úgy hajtott át a vasúti síneken, hogy közben jött a vonat.
2023. május 8-9-én tartották az Országos Pervezetési Verseny döntőjét, amelyen az 5 fős zalai csapat két tagja is elismerésben részesült.
A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzősével döntött annak a férfinek az ügyében, aki részegen akarta rendezni kapcsolatát volt barátnőjével.
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2023. május 10. napján megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki ismerőse engedélye nélkül vitte el az autóját.